Share

Betegség / Szépség · 2022.10.31.

A korpásodás

A korpásodás hátterében a fejbőr fokozott hámlása áll. A fejbőr alapvetően nem különbözik a testünk más területein található bőrfelületektől, viszont ezen a tájon sokkal több szőr és mirigy található. Emiatt alakulhat ki a korpásodás, ami kellemetlen viszkető tüneteket okozhat, súlyosabb esetekben kipirosodáshoz és a vakarásból eredő gyulladáshoz vezethet. Esztétikai kérdés is, ugyanis a sötét ruhák vállain jól látható hámlás az igénytelenség látszatát kelthetik.

A korpásodás tehát nem más, mint a fejbőrünk természetes hámlásának felgyorsult változata. A fej bőrbetegsége nem feltétlenül értelmezhető kóros betegségnek, hiszen a felnőtt lakosság mintegy 60 százalékát érinti. Ellenben nem árt tudni, hogy a korpásodás más betegség tünete lehet, ami túlmutat a genetikai hajlandóságon alapuló bőrhámláson.

A korpásodás kezelése hosszadalmas folyamat, ráadásul a igen gyakran kiújul. Tulajdonképpen olyan bőrbetegségről van szó, ami folyamatos kezelést igényel.

A korpásodás gyakorisága

A korpásodás jellemzően azokra az egyénekre jellemző, akik bőrtípusa a faggyúmirigyek fokozott működésével jár. Régebben kizárólag ezzel a jelenséggel hozták összefüggésbe a fejbőr fokozott hámlását.

A korpásodás nem csak felnőtt korban, hanem csecsemő korban is jelentkezhet. Mivel csecsemőkorban a faggyútermelés jóval nagyobb, mint a későbbi életkorokban, így a csecsemőköri korpásodás igen gyakran kialakul. A hámlás ritkább esetekben az arcok és a mellkason is megjelenhet.

Gyermekkorban már nem jellemző a korpásodás, viszont a serdülőkor folyamán visszatérhet. Mivel ebben az időben jelentős hormonális változások következnek be, a faggyúmirigyek termelési is fokozottabbá válik. Ekkor már csak a fejbőr hámlása a jellemző, főként fiúkat érint.

A korábban általánosan elfogadott nézetekkel szemben kijelenthető, hogy a korpásodás nem minden esetben hozható összefüggésbe a megnövekedett faggyútermeléssel. Számos esetben a korpásodás faggyúmirigy túlműködés nélkül, kifejezetten száraz bőrű egyéneknél is jelentkezik. Más okos is szerepelhetnek a korpásodás megjelenésében, mint például a pikkelysömör.

A korpásodás tényleges okai

Számos okot tartunk számon, ami a túlzott hámleváláshoz vezethet. A legáltalánosabb, illetve a legismertebb kiváltó ok a faggyúmirigy túlműködés. Önmagában elegendő ahhoz, hogy a fejbőr gyulladásos hajlamát növelje, de közvetett módon hozzájárul egyes mikroorganizmusok elszaporodásához is. A mikroorganizmusok között elsődlegesen a Pityrosporum ovale nevű bőrgombát tartjuk számon. A gomba mindannyiunk testén megtalálható és különböző tüneteket produkál; ma már tudatában vagyunk annak, hogy ez a gombafaj több bőrbetegség és többféle tünet hátterében is meghúzódik. A Pityrosporum ovale kórokozó szerepe nem egyértelműen és vitathatatlanul bizonyított a korpásodás előidézésében, de gyakorlatilag bizonyítottnak tekinthető.

A korpásodás sok esetben az érzékeny fejbőr miatt jelentkezik. Esetükben a nem megfelelő minőségű vagy irritációt okozó samponok ludasak a fejbőr egészségének felborulásáért. A samponok mellett egyes hajfestékek, színezők és hajápoló készítmények is irritációt okozhatnak. Mivel ilyen esetekben a tünetek rendszerint azonnal jelentkeznek, sokszor krónikusan hámló ekcéma formájában, így a kiváltó ok szerencsére egyszerűen felismerhető.

pikkelysömör is lehet a korpásodás egyedüli oka. Egyes esetekben előfordul, hogy a pikkelysömör csak és kizárólag a fejbőrön jelentkezik. Ilyenkor a jellegzetesen fehér színű lemezek nagyobb méretben válnak le.

Az androgén férfi nemi hormon túltermelődése, a stressz és az aktívan terhelt immunrendszer is szerepel a korpásodás lehetséges kiváltó okai között.

A korpásodás diagnózisa

A diagnózis célja annak megállapítása, mi áll a korpásodás hátterében. Ennek legegyszerűbb módja az úgynevezett gombavizsgálat végzése, amely egy tesztcsík felragasztása által történik. A celluxcsík eltávolítja a legfelső hámló réteget. A csík festése után mikroszkópos vizsgálattal megfigyelhető a Pityrosporum ovale mennyisége. Bizonyos mérték alatt nem beszélhetünk gombás eredetű korpásodásról, viszont nagyobb mennyiségnél már valószínűsíthető a Pityrosporum kórokozó szerepe.

Sok esetben a különböző kozmetikai készítmények váltanak ki korpásodást. Ilyen esetekben fel kell hagyni ezek használatával, de allergia vizsgálatra is szükség lehet.

pikkelysömör kizárása az egyéb bőrfelületek vizsgálatával történik. Árulkodóak a körömhibák, a hámló és kissé tömött tapintású területek a bőrön, amelyek elsősorban a könyök, térd, keresztcsont felett jelennek meg.

A leírtak alapján látható, hogy a korpásodás hátterében több kiváltó ok húzódhat meg. Ez alapján egyértelműen ajánlott a bőrgyógyász felkeresése, hiszen a nem megfelelő kezelés biztosan hatástalan marad.

A korpásodás kezelése

A korpásodás kezelése a legtöbb esetben nem eredményez tartós gyógyulást, hiszen a hámlás a legtöbb esetben rövid idő alatt kiújul. Ezért inkább úgy tekinthető a kezelésre, mint a korpásodás féken tartására.

A korpásodás kezelése azért is nehézkes, mert a fejbőr gyakran elérhetetlen épp a vastag szaruréteg miatt. Erre a célra léteznek úgynevezett hámlasztó és szaruoldó készítmények, amelyek fejpakolás formájában alkalmazhatók. A pakolást 8-10 óra után kell lemosni, lehetőleg gyógysamponnal. Ez az egyik leghatékonyabbnak nevezhető módszer a korpásodás gyors megszüntetésében.

A tünetek mértéke határozza meg, milyen hatóanyagokra és milyen koncentrációra van szükség. Ezért is erősen ajánlott a bőrgyógyász felkeresése. Általában hatékonyan a különböző a kén hatóanyagokat tartalmazó samponok és kenőcsök, melyek a hámsejtek működésére is hatást gyakorolnak, valamint gombaellenes és fertőtlenítő hatásuk is van.

cink-pirition tartalmú szerek szintén hatékonyak lehetnek. Noha a fejbőr rendes élettani működése miatt nem ajánlott a túlzottan gyakori hajmosás, az ilyen kúra kezdeti időszakában célszerű a napi rendszerességű fejmosás.

Általánosságban elmondható, hogy a gombák némileg ellenállóvá válhatnak egyes készítményekkel szemben, ezért érdemes néha váltani. A megfelelő döntés érdekében keressük fel a bőrgyógyászt!